2011. szeptember elsején a legnagyobb valószínűséggel országunkban egy új adónem lép érvénybe, melynek hivatalos elnevezése népegészségügyi termékadó, de a hétköznapokban csak hamburger- vagy újabban chipsadónak nevezzük. Sok helyen sokfélét lehet róla olvasni, de jelenleg pontosan hogyan is áll az ügy, valamint pontosan mik lehetnek a gazdasági hatásai?

A törvénytervezet szerint az „egészségkárosítónak” titulált élelmiszereket adóztatnák meg, méghozzá igencsak borsosan. Tételes adóról beszélünk, tehát nem az adóalap árának függvényében számítják az adótartalmat, hanem a különböző élelmiszer-kategóriákra vetik ki Ft/liter vagy Ft/kg szerint. A 25%-nál kevesebb gyümölcsöt tartalmazó, cukrozott üdítőitalokra literenként 5 Ft, a cukrot és nagyobb mennyiségű koffeint tartalmazó üdítőitalokra (értsd energiaitalokra) literenként 250 Ft adó jutna. A szilárd élelmiszerek közül az előrecsomagolt sütemények ára kilogrammonként 100 Ft-tal, a sós snackeké 200 Ft-tal, míg az ételízesítőké 500 Ft-tal emelkedne. A tervezet szerint idén szeptembertől év végéig 3,5 milliárd forint, a későbbi években pedig évenként 20 milliárd forint folyna be az államkasszába. Az adóbevételt teljes mértékben népegészségügyi célokra fordíthatja a kormány. Ez egyrészről pozitív, hiszen a magyar egészségügynek enyhén szólva is komoly szüksége van a támogatásra, másrészről pedig negatív hatással lehet, hiszen a megnőtt árak miatti keresletcsökkenés által kieső áfabevételeket nem lehet majd pótolni belőle.

Az elképzelés, hasonlóan ahhoz, amiről az előző, atomerőmű-bezárásokról szóló írásomban említést tettem, alapvetően érthető és elfogadható, de véleményem szerint jobban át kellene gondolni, hogy ennek az adónak a kivetése pontosan milyen gazdasági hatásokkal is járhat.

Először is mi lehet a valódi oka annak, hogy éppen ezekre az élelmiszerekre vezetnék be az adót? Ugyebár a tervezet szerint ez az egész csak az „előrecsomagolt” élelmiszereket érintené. Bár a cukrászdák süteményeinek és főzött fagylaltjainak nem tökéletes helyettesítői a boltokban kapható dobozos sütemények és jégkrémek, ettől még versenyben állnak. Amikor viszont a verseny egyik résztvevőjére adót vetnek ki, míg a másik ára pedig maradhat a régiben, az a versenyre komoly torzító hatással van. Így ezzel az adóval nem csak közvetlenül visszaszoríthatják az egészségkárosító élelmiszerek fogyasztását, hanem közvetetten támogathatják is a hazai mikrovállalkozásokat, mint például a cukrászdákat vagy pékségeket.

Ez a versenytorzításnak egy (talán) pozitív hozománya. Mi a helyzet viszont a hazai, előrecsomagolt élelmiszereket gyártó kis- és középvállalkozások, valamint a hazánkba importáló multinacionális vállalatok közti versennyel? Az érintett termékek leginkább luxusjavaknak minősülnek, így keresletük viszonylag árrugalmatlannak mondható. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a hasonló minőségű áruk közül a vásárló nem az olcsóbbat fogja megvenni. Míg tehát a hazai vállalatok – megfelelő pénzügyi tartalékok hiányában – kénytelenek lesznek az általuk fizetendő adó jelentős részét a vásárlókra terhelni, addig a hatalmas tőketartalékokkal rendelkező külföldi multik valószínűleg a terhek nagyobb részét tudják majd átvállalni, és ezzel árelőnyre tehetnek szert.

Halmozottan igaz ez az exportpiacra termelő magyar vállalatok esetében, hiszen attól, hogy a terméket kiviszik az országból, annak legyártásakor már adózniuk kell, így a külföldi piacokon direkt versenyhátrányból indulnak az ottani cégekkel szemben. Elemzői vélemények szerint ez több magyarországi gyár bezárását jelentheti már az év végéig, ami rövidtávon 1800-2000 munkahely megszűnésével járhat, a további években ez a szám pedig még tovább nőhet. A gyártók részéről persze megoldás lehet a termékpalettájuk teljes megváltoztatása, az egészségesebb élelmiszerek irányába, de kétlem, hogy ahol eddig csokoládét gyártottak, ott kellő időn belül át tudnának állni például almasziromra.

Nem a versenytorzító hatás az egyetlen ellenérv. Önmagában az érintett és nem érintett termékek közt vannak komoly ellentmondások. Hogyan lehet például adóköteles az energiaital előrecsomagolt mivolta miatt, amíg a főzött kávé nem az? Miért kell több adót fizetnünk a chipsre, ropira, amíg a gyorséttermekben továbbra is megússzuk az áfával?

Szeptember 1-ig még hátra van majdnem két hónap, addig sokmindent finomíthatnak a tervezeten. Remélem, nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, hogy még bőven van mit.

Írták: Lakatos György és Pataki Máté

2011 márciusa óta a közvélemény a világ legtöbb pontján élesen az atomenergia, illetve az atomerőművek ellen fordult. Kétségtelen: Japánban a százezres kitelepítés, a több hónapon keresztül nem megoldott válsághelyzet elrettentőt példa! Ám lehet-e egy energetikai szempontból ilyen szinten létfontosságú ágazat megítélésének alapja egy, ha nem is kiszámítható, megjósolható, de hosszú távon várhatónak mondható természeti csapás?

Hogy az esemény közelebbi hatásait is vizsgáljuk, tekintsünk kontinensünk és az EU egyik, ha nem a legfőbb gazdasági motorjára, Németországra!

Németország kilépése az atomenergiából először februárban került az országgyűlés napirendjére. Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter akkoriban éppen csak megpedzegette a témát. Javaslatot tett, miszerint 40 éven belül kellene bezárni az ország atomerőműveit. A fukushimai katasztrófa utáni pánik természetesen teljesen más fénybe helyezte a kérdéskört. Május 30-án megállapodás született, melynek értelmében Németország 2022-re teljes mértékben kivonul az atomenergiából. A Japánban történt katasztrófa óta leállított hét legöregebb erőművet már nem indítják újra. Ezt követi majd további hat erőmű leállítása legkésőbb 2021-re, majd egy évvel később a három legmodernebb erőművet is kivonják a forgalomból. A tervek szerint egyetlen erőművet tartanának meg készenléti állapotban, úgymond “hideg tartalékként”. A jelenlegi határozat véglegesnek tűnik, nem tartalmaz visszavonási záradékot.

Pillanatnyilag Németország energia-ellátásának 23%-áért felel az atomenergia. A döntéssel nem hoztak nyilvánosságra adatokat azzal kapcsolatban, hogy a kieső energiamennyiséget pontosan hogyan is pótolnák. Hivatalos elemzések szerint 2022-re 10%-kal fog csökkenni az ország teljes energia-felhasználása a hatékonyabb gyártási technológiának és épületeknek köszönhetően. Tekintve a megújuló energiaforrások által kínált hatékonysági lehetőségeket, az ezekből reálisan kinyerhető energia nagyjából Németország fennmaradó szükségleteiből 5-6%-ot tudna lefedni. A fennmaradó 7-8%-ot, amennyiben fenn kívánják tartani hiteles környezetvédelmi politikájukat, nem fedezhetik szénből vagy egyéb fosszilis tüzelőanyagokból, marad tehát az energiaimport – feltehetőleg Franciaország atomenergia-feleslegéből.  Így Németország nettó exportőrből importőrré válik (vagy már vált!).

Mellékvágány, de mindehhez tegyük hozzá, hogy, míg Németország lakossága fogy, a Francia népesség még növekszik, így századunk első felének közepe táján lehet, hogy a Német gazdaság súlya jócskán csökken majd Franciaországgal szemben. Ezeket szemügyre véve különösen kockázatos lépés az atomenergiából való kiugrás, főleg mindezt egy Japánban bekövetkezett földrengés és cunami, a közvélemény, a nép sokszor tudományos alapot nélkülöző, már-már babonás félelmei miatt! Gyakorlati alternatíva nélkül, hisz a fosszilis energiahordozók sokkal jobban szennyeznek, mint az erőművek, a „zöld” energiaforrások szabályzása, tömegtermelésben való alkalmazása még jócskán gyerekcipőben jár.

Szép és elegáns elképzelés tehát az atomenergia megszüntetése és megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése, de szerintünk nem szabadna elhamarkodott, politikai meggondolásokra alapozott döntéseket hozni ebben a témában.

Most mindenkinek lehetősége van arra, hogy “felszólaljon”, és elküldje vélemenyét az új felsőoktatási törvény tervezetéről.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium várja a hozzászólásokat, észrevételeket és javaslatokat december 10-ig.

A tervezet letölthető itt: Az új felsőoktatási törvény koncepciójának tervezete

“A szakkollégiumok fontos szerepet töltenek be a tehetséggondozásban.” (Részlet a tervezetből)

Obama elnök beszédet tartott a University of Southern California (USC) magánegyetem alumni parkjában. A több kilométeres sor volt a hátunk mögött, mivel 37.500 fő jött megnézni az elnököt, és többek között Barbara Boxert, Jerry Brownt és Jamie Foxxot. „Moving America Forward” plakátok, Obamas pólók és kitűzők, fesztiválhangulat közepette a kapunyitás után négy órával egy U2 dalra a pódiumra vonul az Egyesült Államok elnöke.

A harminc perces beszédében, amikor az oktatásról beszél, a következőt mondja: „America doesn’t play for second place. We play for first place”. Amerika nem akar hátrébb kerülni, mivel például Kína és Dél-Korea folyamatosan növeli az oktatás fejlesztésére fordított pénzösszegeket, ezért sem teheti meg, hogy levág az állami támogatásokból, sőt, Obama szeretné olcsóbbá, elérhetőbbé tenni a továbbtanulást mindenki számára egy 10.000 dolláros diákhitel segítségével. Így azok a diákok, akik nem részesülnek ösztöndíjban, könnyíteni tudják a szülők terheit úgy, hogy a jövőbeli jövedelmeik reményében magukra vállalják a tandíj egy részét.

Később az ingyenes oktatás gondolata érdekes módon nem vált ki akkora lelkesedést és ujjongást a tömegben. Ennek magyarázata talán az, hogy a USC egy drága magánegyetem, a jelenlevők többsége helyi diák, akiknek most több millió forintnak megfelelő dollárt kell fizetniük félévente az oktatásért…

Érdekes volt látni, hogy egy politikai rendezvény ilyen jó hangulatban is telhet, például átvezetésként a többszörös Grammy-díj nyertes Ozomatli latin számokat játszott, valamint Jamie Foxx az elnökre várakozó, türelmetlen tömeget szórakoztatta. Lehet a politika ilyen is?!

Az augusztus vége és a szeptember eleje a gólyatáborok időszaka. Óriási a lelkesedés, a kíváncsiság és a félelem is, hiszen teljesen új emberek között megtalálni a helyünket nem egyszerű feladat. Már itt életre szóló barátságok kötődnek, ez tényleg egy olyan kihagyhatatlan esemény, amit soha nem felejt el senki.

A Budapesti Corvinus Egyetemen már évek óta a diákok a pályaudvaron tudják meg a pontos helyét a tábornak, az első perctől kezdve csapatépítő játékokat játszanak, és az alkohol pár órával később már a kezdeti gátlásokat teljesen feloldja. Minden, amit akkor teszel, mondasz vagy hordasz, évekre a védjegyeddé válhat. A többi gólyatáborral ellentétben ez hat napig tart, ami után garantáltan két napot alvással tölt a gólyák többsége.

Az ismerkedés, a játék és a szórakozás mellett csütörtökön bemutatkozik a FAKT is.

Várunk Titeket szeretettel!

Jelenleg arra van szükség az egész világon, hogy az országok újra növekedést generáljanak. Amerikának ez viszonylag egyszerűen fog menni, mivel egy fiatal népességről van szó. Ellentétben Európával, ami erősen közelít Japánhoz, hiszen nagy az adósságállománya és folyamatosan öregszik a társadalom. Előfordulhat, hogy a fiatal generáció elhagyja ezeket az országokat, és olyan területekre emigrál, ahol nem szembesül ilyen terhekkel. Akik viszont maradnak, egyre kevesebben lesznek, ugyanakkor ők azok, akik eltartják a nyugdíjas réteget, ahogy ezt látjuk Magyarországon is.

Európának strukturális reformokra van szüksége, hogy a gazdasága dinamikusan növekedjen, és a lehető legrugalmasabb formát öltse fel. Nehéz helyzet, mivel a (megmentett) bankok és a hitelek egyik rendeltetése, hogy élénkítsék a gazdaságot, de így ismét eladósodottsághoz vezethet a társadalom körében. Csak megtakarítani és csak költekezni sem jó, így a döntéshozók nagy feladat előtt állnak.

Gauder Milán, a MasterCard regionális vezetője szerint a magyar állam 100 milliárd forintot takaríthat meg az elektronikus fizetések ösztönzése által. Ha a kormánynak az IMF felé mindenképp fel kell mutatnia bevételnövelő és/vagy költségcsökkentő intézkedéseket, – és itt nem kis összegű becslésről van szó – akkor ezt jó ötletnek tartom.

Vegyünk egy példát.

Pista bácsi kisboltot működtet egy forgalmasabb utcasarkon egy budapesti kerületben. Nincs POS terminálja, így a vásárlók csak készpénzzel tudnak fizetni. Az évek során kialakult egy törzsvásárlói bázisa, akiknek rendszeresen nem ad számlát, ők pedig már ehhez hozzászoktak. Tegyük fel, hogy forgalmának 40%-át vallja be a tulajdonos (remélem durva feltételezés).

Folyamatosan kritika éri a kisboltot, hogy hosszú a sor és nem lehet kártyával fizetni, ezért Pista bácsi kalkulációt végez, miszerint előreláthatólag a TÉNYLEGES forgalom 30%-a a bankszámlájára fog érkezni, ha beépítik a POS terminált. Ha tartja magát ahhoz, hogy jövedelmének 40%-át szeretné csak bevallani, akkor a maradék 10% készpénzes vásárlásból kerül ki. Így a kártyás fizetés adja majd a bevallott bevételeinek 75%-át, ami lássuk be, az adóhatóságnak rendkívül feltűnő lenne. Ha arányosan akarja elosztani, akkor minimum 60-70%-át a tényleges bevételéről számlát kell adnia, ami több mint 50%-os növekedést jelentene adók terén is a korábbi állapothoz képest. A bankok felé fizetendő jutalék maximuma ugyan csak 2%, de Pista bácsi jogosan gondolhatja azt ezek után, hogy ezzel ő nem jár valami jól.

De milyen pozitív hatása van egy POS terminálnak egy kisboltra nézve? Az egyre jobban elterjedő PayPass megoldás másodpercekre rövidíti a kártyás fizetést, nem kell az apróval bajlódni, így a sorbaállási idő töredékére csökken, a rablások igazából a készpénzállományt veszélyeztetik csak, így a kis bolt számláján lévő összeg ebből a szempontból kockázatmentes, valamint nem elhanyagolható, hogy pszichológiai okok miatt a kártyás vásárlók átlagban többet költenek, mintha ugyanezt készpénzes fizetéssel tették volna. Így Pista bácsi kockázata csökken, forgalma már akár rövidtávon megnőhet.

Tegyük fel, hogy a bankadó témában a felek közelednek egymáshoz. Jó tárgyalási alap lehetne a magyar állam részéről, ha felajánlja, hogy az összeg bizonyos százalékát átfogó elektronikus fizetést ösztönző marketingkampányra és POS terminálok kihelyezését serkentő programokra fordítja. Így a bankok jutalékbevételhez (és új ügyfelekhez) jutnak, a kártyás fizetésnek kisebb a társadalmi költsége, mint a készpénznek, és az állam pedig mindezt adóbevételekben realizálja. Csak a fogyasztó költ picivel többet, de azért örül, hogy tett valamit a fekete- és szürkegazdaság ellen, remélhetőleg. Ez a lépés serkenti a gazdaságot és jobb helyzetbe hozza az állami költségvetést. Ha nem lesz bankadó, akkor egy közös banki és kártyafejlesztői összefogással vagy állami intézkedésekkel ez még mindig megvalósítható lehet.

Mit tehet a fogyasztó? Nekünk is könnyebb, ha nem kell a készpénzzel bajlódni, ellophatják, elveszhet, valamikor nincs is nálunk, így kellemetlen helyzetekbe kerülhetünk. Kérdezzük meg a boltban, az újságosnál, minden pénztárnál, hogy „Miért is nem lehet Önöknél kártyával fizetni?”. Társadalmi nyomásra, sok-sok kérdés és reklamáció után talán a tulajdonos felismeri a lehetőséget, és felkeresi a bankját. Így tehetünk azért, hogy az adókerülők forintmilliárdjai adófizetők pénzévé váljanak.

„Pályakezdőt keresünk két-három éves szakmai gyakorlattal!” Nem csak elvétve, hanem nagyon gyakran találkozunk ezzel a címmel az álláshirdetés felett. Pályakezdő két-három éves szakmai tapasztalattal… Érdekes ellentmondás, hiszen ha belegondolunk, miért is pályakezdő? Mert eddig tanult az egyetemen, megkapta a diplomáját, és most szeretne elkezdeni dolgozni álmai munkahelyén. De a pályakezdőnktől mégis szakmai gyakorlatot várnak el. Hogy is van ez?!

Már tizenkettedikben a gimnáziumban egy egyetemi lap került a kezembe, ahol egy diák arról ír, hogy mennyire hátrányban érzi magát azokhoz a barátaihoz képest, akik már egyetemistaként, első évük mellett szakmai gyakorlati helyekre pályáztak, és dolgoztak szabadidejükben. Ő még akkor harmadéves volt a hagyományos rendszerben, és csak akkor kezdte meg első munkanapját. Ha az államvizsgáig folyamatosan dolgozik részmunkaidőben, akkor három év munkatapasztalattal zárja a tanulmányait, amivel így három évet nyer a többi hallgatóhoz képest. De ez akkor, és csak akkor igaz, ha a gyakorlati időt olyan helyen tölti, ami kapcsolódik ahhoz a pályához, amit ő elképzelt magának. Mert ha három évig újságot vagy mozijegyet árul, akkor annak nincs sok hozzáadott értéke például a bankár karriert illetően.

Azt lehet mondani, hogy két fajta motivációból kezdenek el a diákok dolgozni iskola mellett. Az egyik a fent említett szakmai gyakorlat hiánya, a másik pedig a pénzkeresés lehetősége. Hiszen nem egyenlő családi háttérrel kezdik el a hallgatók az egyetemet, valakit jobban, valakit kevésbé, valakit pedig egyáltalán nem tudnak támogatni a szülők otthonról. A hátránya viszont mindkettőnek ugyanaz, az egyetemi tanulmányok háttérbe szorulnak. Ennek mértéke függ a munkaidőtől és a szak nehézségétől is, de azt kijelenthetjük, hogy egyszerre két dolgot nem lehet csinálni lelkiismeretesen, maximális erőbedobással. És ekkor még nem beszéltünk arról, hogy az egyetem azért a barátságokról, kapcsolatépítésről, szórakozásról és életre szóló történetekről is szól. Így már három olyan dologra kell koncentrálni, ami rengeteg időt és energiát vesz el, és mindent egyszerre magas színvonalon, lelkiismeret-furdalás nélkül csinálni képtelenség.

Egyik pályakezdő ismerősöm járt pórul a fenti okok miatt. Az volt a koncepciója, hogy minél több céget és pozíciót ki szeretne próbálni az egyetem mellett, hogy mire végez, pontosan tudja, hogy mit szeretne csinálni. Emellett a legnehezebb szakirány átlaga felett teljesített, úgyhogy úgy tűnt, hogy össze tudta hangolni a munkát az iskolával. Amikor vágya teljesült, és behívta interjúra a nemzetközi nagyvállalat, azt a kritikát kapta, hogy az átlaga sajnos nem elegendő ahhoz, hogy ide felvételt nyerjen… Hiába érvelt, hogy mennyi tapasztalatot szerzett az évek során, a HR vezető nem erre volt kíváncsi.

Nem lehet tudni mi a helyes. Dolgozzunk tanulás mellett, a vége felé vagy a diploma után? Mi legyen a súlyozás szakmai gyakorlat és tanulmányi átlag között? Emberek, gyakorlati helyek és szakok között is óriási a különbség, és nagyon nehéz magunknak kiásni a gesztenyét. Kellene valaki, aki megmondja, hogy hol ássak, vagy ahol ások, ott egyáltalán van-e gesztenye, és az a gesztenye az olyan, amilyet én szeretnék?!

Hiába a szöveges értékelés alsó tagozatban, ha másolás-beillesztés technikával készül. Jobban értelmezhető ugyan, mint egy szám, egy hármas vagy egy ötös az ellenőrzőben, mert arra hivatott, hogy jobban érzékeltesse, hogy miben jó a diák, vagy mi okozott számára nehézséget az év során. Sajnos néhány esetben kimarad a személyre szabottság érzése, és nem tartalmaz ajánlást, ami segítene a szülőknek abban, hogy mire kell nagy figyelmet fordítaniuk, vagy mi annak a módja, hogy a gyermekük fejlődéséről gondoskodjanak, és ne maradjon le az osztály többi tagjához képest.

Lesz-e olyan online rendszer a jövőben, ahol a tanár folyamatosan tudja tájékoztatni a szülőket a felmerült problémákról, van-e egyáltalán erre igény, hiszen a technológiai fejlődés ezt később akár lehetővé is tudná tenni. Az egyetemen már szinte minden az interneten keresztül zajlik, a tárgyak felvétele, a jegyek beírása és a tájékoztatás, elterjed-e ez a rendszer a középiskolákban vagy az általános iskolákban, ahol a diák 18. életévéig akár a szülő is követheti napról-napra a gyermeke tanulmányait.

Hiszen félév végén már késő meglepődni és mérgelődni a bizonyítványban található jegyek miatt…

A napokban tartott Bogsch Erik előadás és a Közgazdaságtudományi Kar által április 27-én megrendezett konferenciának Trautmann László dékán úr által tartott nyitóbeszédének szavai késztettek arra, hogy leírjam a bennem már régóta megfogalmazódott aggályokat és kérdéseket. Fontosak-e még a posztmateriális értékek a 21. század emberének és összeegyeztethető-e ez egy mai gazdasági szereplő profitmaximalizáló tevékenységével?

Az UNICE álláspontja, miszerint: „A vállalatok a társadalom integráns részei. Fő céljuk a profimaximalizálás, de nem ez az egyetlen célja létüknek.” helytálló-e a mai világban? Beszélhetünk-e társadalmi felelősségvállalásról vagy mindez csupán marketingfogás, álca, hogy felhívjuk termékeinkre a figyelmet, ill. bármi áron, akár a fogyasztók átverésével is, értékesítsük azokat? Milton Friedman szavai „ The business of business is business” legyenek-e irányadóak vagy a megdöbbentő retorikai érzékkel ellátott CSR szakemberek intelmei? Számít-e bárkinek is, hogy fenntartható gazdaságot hozzunk létre vagy az iszonyatos verseny a menedzsmentek piacán áthidalhatatlan akadályokat állít mindez elé?

Az első megdöbbenést számomra Bogsch Erik, a Richter Gedeon vezérigazgatójának szavai okozták. A válság kialakulásának okairól több száz cikkben, több száz hozzáértő, neves közgazdász álláspontját ismerhetjük meg, ám Bogsch Erik a gazdasági válság kialakulásának elsődleges okaként az erkölcsi válságot jelöli meg. Kiemeli, hogy fontos számára munkatársai magas erkölcsi morálja, többek között ennek is köszönhetik fennmaradásukat. Valóban ennyire fontos, hogy egy (leendő) munkavállaló stabil értékrenddel ugyanakkor kialakult véleménnyel rendelkezzen? Igen és megnyugatató, hogy nem csak én gondolom ezt így. Lehet másképp is. Lehet úgy, hogy nem tudsz tükörbe nézni. Vagy az üzlet szólhat arról (is), hogyan lehet gyakorolni az erkölcsöt (K kari konfenercia nyitóbeszéd, 2010. 04.27.) Nem csak magas tudással,szakértelemmel, hanem magas erkölccsel is felvértezettnek lehet lenni. Számtalan cég bizonyította be, hogy lehet úgy profitot elérni, hogy másnak is jó, hogy a fogyasztónak is jó. Kezelhetjük fenntartásokkal a társadalmi felelősségvállalás kérdését, ugyanakkor hiszem azt, hogy a CSR a fenntartható gazdasághoz vezető út egyik nagyon fontos, ha úgy tetszik elengedhetetlen eszköze. Értékrendválság igenis van és nem csak Magyarországon. De tehetünk ellene, tennünk kell ellene.

2010. márciusában a Népszabadság onlineon megjelenő cikk, miszerint az Oktatási Hivatal államilag elismert képzéssé nyilvánította a „keresztény társadalmi elvek a gazdaságban” címmel induló négy féléves posztgraduális képzést, egy kicsit kitágítja a fenntebb tárgyalt problémakört. Mind a cikkben, mind a cikket olvasókban felmerül a kérdés, van-e helye vallásos meggyőződésnek ott, ahol befektetésről, kockázatról vagy a várható megtértülésről döntenek? Mindenesetre két év múlva vehetik át diplomájukat az itt végzett szakemberek, miután a kettős gazdasági tárgyú és a katolikus egyház katekizmusának alapismeretein alapuló felvételit sikeresen teljesítették. A fenntiekben tárgyaltak méltán váltanak ki vegyes érzelmeket. Ám a gazdaság és a vallási meggyőződés összeegyeztethetőségének valós és objektív megítéléséhez még nagyon sok tapasztalatra van szükség.

Fontosnak tartom a fenntartható gazdaság megvalósítását a világban, amiben nekünk, a jövő generációjának nagy szerepünk van. Feladatunk, hogy keressük a válaszokat. Meggyőződésem, hogy az erkölcs és szakértelem együttesen bármit elérhet, és vannak akik velem együtt hisznek ebben.